A TITKOS KERT

TÖRTÉNETE

Megtalált Önmagam

Titkoskert

„ A magyar erdő és kert a világban való lét mindenkori szentségi helye, hódolat az élet és a természet előtt, valamint a Teremtő szolgálatában álló harmonikus teremtés helye.

Az élet két legfontosabb alapelvének megélését segítő és szolgáló hely: a jelen pillanatának és a folyamatos változás tudatos megélésének a tere. Amiből a lét, vagyis az élet folytonossága is fakad.”

(Részlet Somlósi Lajos Az Erdő mint Eredő és Fafaggatás című könyvéből)

Valamikor régen egy hatalmas gyümölcsös húzódott meg Velencének ezen a területén, aminek aztán a felparcellázásával később az egész környék nyaraló telkes övezetté alakult át. 2009-ben anélkül, hogy kerestük volna, egy biciklizés alkalmával leltünk rá az épp eladásra szánt hétvégi telekre és a kert mélyén meghúzódó kis házra.

Azon a napon még nem sejtettem, hogy amikor puszta kíváncsiságtól hajtva átlépem az akkor még kissé zabolátlan kert kapuját, változik meg az életem gyökeresen és annak egy teljesen új, izgalmas fejezete veszi kezdetét. Ebből az első látásra szerelemből természetesen visszaköltözés lett szeretett szülőfalumba és egy máig tartó különleges, mély és harmonikus kapcsolat köztem és a kert között.

A kert lett az életem, a hobbym, a szenvedélyem, majd az új hivatásom is.

A kert lett az életem, a hobbym, a szenvedélyem, majd az új hivatásom is. Optometristaként hosszú-hosszú éveken át a lélek tükreit, szemeket vizsgáltam, majd már később a lakberendezői végzettségemmel megtámogatva  kerttervezőként, a kertem lett a lelkem tükre.

Az első év a ház felújítása mellett a kert ráncainak felvarrásával telt. Ahogy elkezdtem szeretettel foglalkozni a növényekkel, gondoskodni róluk, ápolni őket, úgy hálálták meg a törődést szinte napról napra. A régi gyümölcsösből a nagyon beteg, kiöregedett fák kivételével sikerült jó párat megmentenünk és nagy becsben tartani azóta is, illetve rengeteg fenyőt, tiszafát…, amik valószínű egy későbbi tulajdonos révén kerültek már be az 1300 m2-en elterülő zöld területre.

A többi, már általunk választott növény ezek köré a vázalkotó, a kert arcát, jellegét nagyban meghatározó, árnyat adó faóriások köré szerveződött. S habár a kert főleg félárnyékos-árnyékos a napfényes órák tekintetében, mégis a megfelelő és ideillő növényválasztásokkal, társításokkal egy igen változatos, buja és hangulatában is különleges „oázist” sikerült létrehozni. A számos cserje mellett az ágyásokat az én személyes nagy kedvenceim, az évelők sokasága népesíti be.
Számomra egy kimeríthetetlen lehetőségeket magában rejtő izgalmas játék, egy magas szintű művészet, a gazdag forma- és színvilágon, illetve ezek kontrasztjain át a virágágyásoknak a velük való megtöltése. Úgy használom őket, mint festő a palettáját. Színezem, lágyítom, vagy teszem mozgalmassá, játékossá velük a kert különböző szegleteit. A sűrű és fajtagazdag növénybeültetésekkel, a kora tavasztól késő őszig mindig biztosított virágzásokkal a kert menedékként, táplálékforrásul is szolgál az állat-illetve rovarvilág számos egyedének.
A kert kialakításánál fontos volt számomra, hogy soha ne engedje egyben láttatni magát a kapuban megállva, hanem a „zöld szobákat” összekötő kanyargós ösvények mentén, lépésről- lépésre tárja fel titkait, engedjen betekintést a minden évszakban más színre festődő, más hangulatra váltó természethű környezetbe. Egy környezetbe, amelybe szervesen belesimulnak a család minden igényét kielégítő, különböző funkciójú építmények, úgymint a nyárikonyha, terasz, kerti tároló, kocsibeálló, erdei gyerekjátszóház, kerti tó… stb.  A házat „L” alakban még egy konyhakert is körbe öleli, ahol a legszükségesebb zöldségfélék, gyógy-és fűszernövények termesztésére is lehetőség adatott. Összességében elmondhatom, hogy sikerült az esztétika és funkció finom összehangolásával, a helyi viszonyok adta lehetőségek lehető legjobb kihasználásával egy olyan inspiráló alkotói környezetet kialakítani magam köré, amely azontúl, hogy ösztönzőleg hat rám a munkáim, a kerttervezéseim során, feltölt testi és lelki szinten egyaránt.
Nevét egyébként, ez a téglafal mögött meghúzódó édenkertünk, melynek világát egyetlen egy boltíves fakapu nyitja, Frances Hodgson Burnett A titkos kert című regényének film változata után kapta, mely gyerekkorom egyik meghatározó élménye volt. A kertet akkor kellett elneveznem, amikor 2013-ban úgy döntöttem, hogy kinyitom a kertkaput és alkalmanként beengedem a világot a világomba, betekintést engedve Ember és Természet békés, harmonikus együttélésébe és megosztva másokkal is azt a sok- sok örömet, tanítást, tudást és tapasztalást, amit ez a kert ad nekem a mai napig is, mint életem fő tanítómestere.

titkoskert kertlátogatás
A kert megnyitása óta töretlen népszerűségnek örvend az emberek körében. Az ország legtávolabbi helyeiről is érkeznek szép számmal ide látogatók, hogy kiszakadjanak a hétköznapok forgatagából és a hely csodás légkörét élvezve feltöltődjenek testi- lelki szinten, inspirálódjanak, ötleteket, tanácsokat kapjanak saját kertjük kialakításához. Ezenkívül számos alkalommal hallhattak rólunk rádióban, láthattak tv-ben, a kert helyszínéül szolgált Gasztroangyal forgatásnak is és a nyomtatott sajtó is mindig örömmel írt eddig rólunk, úgy mint, Szép Lak, Otthon Magazin Kert különszáma, Kertbarát magazin, Nők Lapja Kert és Virág különszáma, Meglepetés Magazin Virágok és Kertek különszáma, Családi Lap, Otthonok és Megoldások, Traum Garten…